Insurtech Insights Europe 2022 — London (ITIEU2022)


Izgalmas konferencián jártunk március közepén, ahol széleskörű betekintést kaphattunk az iparági szakterületünk bennfentes világába.

A konferencián különös figyelmet kapott a beépített biztosítás, mikrobiztosítás, melynek érdekes jellemzője, hogy  "a biztosítást nem eladják, hanem megvásárolják". A beépített biztosítást mint jövedelmező innovációt karoltuk fel mi magunk is, MOBY biztosítási szoftverünkben megvalósított Kiterjesztett garancia termékkel, és írtunk róla friss cikksorozatunkban és szó volt róla Székely Sándor előadásában is.

Az Insurtech Insights konferencia a pandémia utáni nagy várakozásoknak megfelelően tele vibrálással, személyes találkozókkal, kitűnő szervezéssel és rendezéssel, valóban beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Résztvevők

4000 vezető, 200+ előadó, 1200+ insurtech vállalat. 

Az iparág minden területéről képviseltették magukat kiemelkedő szakemberek:Biztosítók, viszontbiztosítók, Partner cégek, Kockázatelemzők, Kockázatitőke-befektetők, Nagy technológiai cégek, mint pl. Google.

Insurtech, fintech cégek

  • fizetési szolgáltatók, pl. Stripe

  • mesterséges intelligencia és automatizáció, pl. Instabase

  • térinformatikai adatok hasznosítása a biztosítási iparágban, pl. Geosite

Biztosítási szakmai témák

  • termék oldalról a beépített biztosítás, mikrobiztosítás, B2B2C értékesítés a központi téma, de a kiberbiztosítás is előkerült mint fontos új terület

  • a legnagyobb kihívások: biztosítási ökoszisztémák (integráció, kooperáció, értéklánc, partnerség), ügyfélélmény (pl. a kárkezelésben is), digitális transzformáció (automatizáció, költséghatékonyság)

  • Különös figyelmet kaptak azok a biztosítási folyamatok, amelyek az iparág jövedelmezőségét nagyban befolyásolják és a legkorszerűbb IT technológiák (mesterséges intelligencia, adattudományok) segítségével óriási eredmények érhetők el: csalásfelderítés, kockázatelemzés, kárkezelés. Az ESG (Environmental Social and Governance) vonatkozások is egy kockázatelemzési, és minősítési szempont, amelyben nagy szerpe van a prediktív modellezésnek.

Az IT kulcsterületek

  • API, felhő, realtime

  • Az adatvagyon kiaknázása, vállalati adatstratégia megalkotása, adatvezérelt automatizált folyamatok kiépítése. Különös szerepet játszik a mesterséges intelligencia, gépi tanulás, melynek egyik jellegzetes példája a strukturálatlan adatok feldolgozása, automatizáció, a kritikus üzleti folyamatok digitális transzformációja, az NLP technológia segítségével. Ez a terület kulcsfontosságú az innovációban, kétségkívül az egyre gyorsuló fejlődés és sikeresség záloga.

  • Érdemes megemlíteni még az IT oldalán a felhasználói élményt, mint az ügyfélélmény ide vonatkozó komponensét. Itt a mobilefirst megközelítés a biztosítási szektorban is egyértelműen átvette a vezetést, a multichannel, omnichannel ügyfélelérés palettáján.

Kiemelt szakterületünk: a beépített biztosítás

A B2B2C biztosítás értékesítési modellt (melynek egyik példája a Kiterjesztett garancia termék) vettük górcső alá, melyet a MOBY biztosítási szoftverünkben is megvalósítottunk, . Egy ilyen biztosítási ökoszisztémában kiemelt szerepe van a korszerű technológia révén gyorsan és könnyen megvalósítható integrációknak, hogy különböző szereplők között automatizált, digitális folyamatok, és realtime kapcsolat jöhessen létre.

A bejegyzés teljes szövege a medium.com-on olvasható
production | 1.5.7